Publisher's Synopsis
A "kistigrisekkel" ellentétben Thaiföld számára sokkal meghatározóbb a mezogazdaság szerepe. A nagy -és nem hatékony- mezogazdasági arány miatt is felzárkózónak számít Thaiföld, azonban mindenképpen kiemelendo, hogy külkereskedelmi aktívum mellett a folyó fizetési mérlege 2014 és 2020 között pozitív volt és csak 2021-ben, a pandémia kitörése miatt lett negatív. Fontos hozzátenni, hogy 2019-ben egész évben erosödött a baht, de Thaiföld ennek ellenére megorizte a nemzetközi versenyképességét.A Thaiföldi Királyság és Magyarországgal fennálló kapcsolatok történeti szálai egészen 1869-ig nyúlnak vissza. Ekkor Xántus János -mint elso magyar tudós- az osztrák-magyar kelet-ázsiai küldöttség tagjaként utazott Thaiföldre azért, hogy a küldöttséggel megkössék a Barátsági, Kereskedelmi és Hajózási Megállapodást. Az O-MM 1912-ben nyitott követséget Bangkokban, amit Thaiföld az elso világháború kitörése miatt nem tudott viszonozni. A relációk fontosságát kiválóan szemlélteti, hogy a diplomáciai kapcsolatok megszunésével a kontaktusok nem szuntek meg teljesen az országok között.